A gesztusokkal irányítható eszközök iránt most sok startup mutat érdeklődést. Egy Bluetooth kapcsolattal felszerelt gyűrű pedig, amelynek segítségével a többi eszköz irányítható egyetlen kézmozdulattal, nem újdonság. Ám a Nod különbözik a többi eddig látott megoldástól, egyrészt, mert máris van belőle prototípus, másrészt pedig igen magas szintekről kapott támogatást – írja a TechCrunch.
Így például a Menlo Ventures, a Sequoia Capital is segít a pénzügyek kézben tartásában. Ezen kívül néhány, az Apple, a Google, a Jawbone, a Samsung és más nagy tech cégek tehetségei dolgoznak a terméken, akik otthon vannak a hardver- és szoftverdizájnban is.
A gyűrű maga vízálló, belül fém peremmel (az egész napos komfort és a hipoallergén célok miatt), kívül pedig műanyag burkolata van. Töltőállomás jár hozzá, ami lényegében gyűrűtartóként is funkcionál – az „ékszer” 12 méretben elérhető és egész nap használható a Bluetoothra csatlakoztatott eszközökkel, a megszokott módon.