A Philips már most is az egyik legnagyobb név az okos villanykörték piacán, most pedig megkezdi egy új egység tesztelését egy düsseldorfi kereskedésben, ami a korábbinál is okosabb lehet. Az egység beépített jeladóval rendelkezik, ami fogni tudja az okostelefonok helyét és termékinformációit. Egy társapplikáció megnyitásával a vásárlók láthatják a bolt térképét, ahol tartózkodnak, illetve pontos helyüket is benne, melyeket a jeladóknak a telefonokkal történő kommunikációja határoz meg. Innen már rá is kereshetnek termékekre, miközben a jeladó követi a mozgásukat és megadja az irányokat a megfelelő polchoz – írja a The Verge.

shutterstock_147615080_large_verge_medium_landscape

A kapcsolt világítási rendszer a Philips válasza azon egyéb eszközök sorára, melyek lehetővé teszik a kereskedőknek, hogy interakcióba lépjenek a vevők okostelefonjaival, miközben átsétálnak az üzleten. Ezen opciók többsége – beleértve a legjelentősebbet, ami az Apple terméke, az iBeacon – a boltban és a körülötte elhelyezett könnyű adóvevőkre támaszkodnak, amelyek aztán kedvezményeket és ajánlatokat mutatnak a közelben járó vásárlóknak.

A Philips egyelőre nem nyilatkozott arról, milyen technológiát alkalmaz a kommunikációhoz vagy, hogy mely eszközök kompatibilisek vele. Jelenleg csak demonstrálják az új technológia működését és nem közölték azt sem, mikor terjesztenék szélesebb körben ezt a kapcsolt világítási rendszert.

Philips-Connected-retail-lighting-system-infographic