Ahogy egyre idősebb lesz a TikTok, és ezzel együtt egyre népszerűbb, úgy jelent meg aktív felhasználóként az idősebb generáció. Ez alatt persze még mindig nem azt kell érteni, hogy nyugdíjasok lepték el az oldalt, hanem hogy a Z-generációs felhasználók mellett a millenials generáció is egyre nagyobb számban képviselteti magát. A TikTok 2020 első negyedévében a legtöbbször letöltött alkalmazás lett, azonban a cégek azt mondják, hogy hirdetés szempontjából még mindig kihívást jelent számukra, mert nem lehet megfelelően targetálni az oldalon. 

A 2016-ban Musical.ly néven indult platform nem szeret felhasználói adatokat közölni, de az elemző cégek azért jól látják, hogy mennyien, és milyen életkorú emberek használják rendszeresen az alkalmazást. Az egyébként is felfelé ívelő tendenciára a karantén is rátett egy lapáttal, és a járvány alatt is sikerült tovább növelni a felhasználók számát. Az Amerikai Egyesült Államokban 22,2 millió egyedi felhasználójuk volt januárban a 18 évnél idősebb korosztályban, 23,3 millió februárban, 28,8 millió márciusban, és 39,2 millió áprilisban, vagyis jól látszódik, milyen dinamikusan növekszik a cég. Viszont az is kiderült, hogy a felhasználószám növekedésével együtt a milleniál generáció lett többségben, mivel most nekik is van arra szabadidejük, hogy tartalmakat állítsanak elő. Ez nem azt jelenti, hogy a fiatalok kevésbé aktívak, hanem hogy a 25-34 éves korosztály mellett a 35-44 korcsoport is egyre jobban aktivizálja magát az oldalon. 

Hogy mi lesz a járvány után, mennyien győzik majd töltögetni a tartalmat munka mellett, az egyelőre nem tudni, mindenesetre elég nagy feladat most a cégeknek, hogyan tudják az üzenetüket eljuttatni annak a korcsoportnak, akinek valójában szánják. 

Forrás: Adweek