A Twitter körül az elmúlt időszakban forrt a levegő. A social media óriás az elmúlt néhány héten kiemelkedően teljesített a tőzsdén, ám a nászutas időszaknak úgy látszik vége is – tegnap a részvény ára 24,87 dollárról 19,88 dollárra esett, ami 20,06 százalékos csökkenést jelent.
A miértre nem nehéz rájönni. Mostanában egyre több cégről pletykálták, hogy hamarosan felvásárolja a Twittert – ezek között volt a Google, az Apple de még a Disney is. Az egyre rosszabb számokat felmutató Twitternek minden bizonnyal óriási segítség lett volna, ha egy cég magába olvasztja, és a befektetők is fényesebben látták a jövőt, melyben az egyik média óriás átformálja a Twittert. Ám most mind a három cég bejelentette, hogy nem kívánják felvásárolni a mikroblogot. A befektetők szép reményeivel pedig a a tőzsdei érték is elpárologott.
Az egyetlen lehetséges felvásárló a Salesforce maradt, mely korábban a LinkedInt akarta felvásárolni, ám a Microsoft ebben megelőzte. Ráadásul már a Salesforce is célzott rá, hogy felvásárlási igénye több mint kétséges.
A tőzsdei kudarccal 2 milliárd dollárt vesztett a Twitter az értékéből. A Twitter 2013 Novemberben tört be a tőzsdére, akkor értéke 31 milliárd dollárra rúgott, ami ma már 15 milliárdnál jár.
Pedig nem lehet mondani, hogy a Twitter nem próbálkozik. Nemrég minden felhasználója számára elérhetővé tette eddig csak a vállalkozások által használt funkciót és a Snapchat is megihlette…
Forrás: TechCrunch