A Twitteren tartott szavazás után Elon Musk a Tesla alapító-vezérigazgatója 5 milliárd dollár értékben adott el 4,5 millió Tesla részvényt, a tulajdonában lévő pakettnek mintegy 3 százalékát. A befolyt összegből Musk 1,1 milliárd dollárt fordít adókötelezettségei teljesítésére – derült ki a részvényeladásról publikált értékpapír-felügyeleti közleményből.
Musk a múlt hét végén közölte, hogy a Twitteren tartott szavazás eredményének megfelelően a tulajdonában lévő részvényeknek 10 százalékát értékesítené, nagyjából 20 milliárd dollár értékben. A bejelentés a hét első két napján árfolyamcsökkenést okozott a Tesla részvények jegyzésében, amelynek egy részét szerdán két és fél százalékos emelkedéssel visszanyerte a papír. A Tesla részvénye az év eleje óta már 51 százalékkal emelkedett és 1300 százalékkal a 2020-as mélypont óta. A Tesla piaci tőkeértéke az elmúlt hónapban lépte át az ezer milliárd dollárt.
A tranzakciót követően Elon Musk 167 millió Tesla részvényt tart birtokában. A júniusi állás szerint a FactSet adatai alapján Elon Musk volt a Tesla legnagyobb részvényese 17 százalékos pakettel. A Forbes szerint Musk a világ leggazdagabb embere 282 milliárdos vagyonnal, amelynek nagy részét Tesla részvények teszik ki. Pénzügyi elemzők számításai szerint jövő nyárig Musk mintegy 10 milliárd dolláros adót kell hogy fizessen az általa lehívott részvényopciók után.
Forrás: MTI