A gyógyszeripar tette a legtöbbet a mobil hirdetések költéseinek növelésért 2013 harmadik negyedévében, derült ki a Millennial Media adataiból, amelyek mobil hálózatában futtatott kampányokból származnak.  Az eMarketer számításai szerint azonban a  növekedés jóval 100% felett volt szerte az üzletágakban.

A Millennial Media beszámolója alapján a gyógyszeripar mobil hirdetési költségei 744%-kal emelkedtek 2013 harmadik negyedévében összehasonlítva ugyanezzel az időszakkal egy évvel korábban. Eközben a híriparban ugyanez az érték hatszorosára nőtt, a sporthirdetések kampányköltségei pedig 411%-kal ugrottak meg.

167212

A Millennial szerint a mobil hirdetési kampányok elsődleges célja a harmadik negyedévben világszerte az volt, hogy növeljék a mobil forgalmat egy oldalon – erről nyilatkozott a részvevők 34%-a. Az első negyedében egy tartósabb mobil jelenlétet igyekeztek kiépíteni és 22% a márkatudatosság jegyében cselekedett.

Az eMarketer becslései szerint a mobil hirdetések költségei 2013-ban világszinten 105,9%-kal emelkedtek és további 62,1%-os növekedés várható 2014-ben.

167070

2017-re a hirdetők világszerte 72,32 milliárd dollárt költenek majd mobilra – közel 10-szer annyit, mint amennyit 2012-ben.