hirdetés

Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással! Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással!

Az Egyesült Államokban az agrárszektorban dolgozó munkavállalók brutális körülményeiről posztolnak TikTokon fiatalok. Szerintük aggasztó, hogy ezeket a sokszor feketén dolgoztatott embereket, milyen körülmények között foglalkoztatják. 

A bejegyzések szerint egész családok dolgoznak így, beleértve egészen kicsi, akár 4 éves gyerekeket is, akik annak ellenére is szedik a zöldségeket, hogy a hatályos törvények szerint kizárólag a saját családjuk tulajdonában álló földeken segíthetnének be szüret közben.  De sok a tinédzser korú gyerek is, akik szintén nagyon minimális összegekért dolgoznak. 

Kalifornia államban közben bozóttüzek pusztítanak, a felvételek szerint azonban ez nem igazán érdekli a főnökeiket, a háttérben sok helyen látszik a füst vagy a lángok is. Ugyanúgy felszólalnak TikTokon amiatt, hogy semmilyen koronavírus elleni védekezés nincs ezeken a helyeken, miközben rajtuk múlik az Egyesült Államok élelmiszerellátása. 

Forrás: Vice