hirdetés

Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással! Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással!

Szerencsésen megtaláltak egy 16 éves, eltűntként nyilvántartott észak-karolinai lányt, miután a közösségi oldalról tanult kézmozdulattal tudta jelezni egy másik jármű utasának, hogy bajban van. 

A lány egy Toyotában ült, mikor egy mellette álló motorosnak mutatta meg a kézmozdulatot, ami nem olyan régen elárasztotta a TikTokot. A mozdulatsor arra hivatott, hogy a családon belüli erőszak áldozatai tudjanak szinte észrevétlenül jelezni. A mozdulatsor lényege, hogy a kifelé fordított tenyérbe először a hüvelykujjat kell belehajtani, majd a többi ujjat egyszerre zárni.  Ez az a jelzést, amit látva bárki tudhatja, hogy segítséget kell hívnia, mert a másik fél bajban van. A 16 éves lányt a rendőrség a bejelentő lélekjelenlétének köszönhetően találta meg. A lányt már napok óta keresték szülei, végül kiderült, hogy a 61 éves Herbert Brick tartotta fogva, aki először Ohioba vitte, majd Kentuckyba. 

A kézjelet több civil szervezet is reklámozta, hogy az áldozatok csendben tudjanak segítséget kérni idegenektől, vagy akár családtagtól, kollégáiktól akár egy videóhívás alatt. 

Forrás: Sky