Egy autóból.

Furán hangzik, de így van, most nem éppen digitális szivárgás volt, vagy hekkerkedés, esetleg Mark Zuckerberg rosszalkodása, hanem konkrét fizikai lopás. Illetve digitális is, mert egy merevlemezen kerültek rossz kézhez az adatok, ami egy gépjárműben volt, ugye. Azt viszont nem tudni, miért volt a merevlemez a gépjárműben.

A Bloomberg forrásai szerint az adattárolón egy rakás titkosítatlan adat volt, olyanok mint az alkalmazottak neve, bankszámlaszáma, társadalombiztosítási számuk, illetve még a bérszámfejtési és bónuszokra vonatkozó adatok is.

A Facebook szerint a cég mintegy 29 ezer egyesült államokbeli alkalmazottja érintett az ügyben, akik 2018-ban ott dolgoztak. A Facebook egy belső levélben értesítette alkalmazottakat a lopásról, ami amúgy november 17-én történt. A cég viszont csak november 20-án vette észre, hogy a dolgozói adatokat tartalmazó HDD-k hiányoznak, november 29-ére pedig az is kiderült, hogy azokon az alkalmazottak fizetésére vonatkozó érzékeny adatok is találhatóak.

Természetesen a nyomozás már folyik, de eddig nem találtak arra utaló nyomot, hogy a szerzett adatokkal az elkövetők visszaéltek volna. Ez valószínűleg arra utal, hogy nem célzott támadásról volt szó, csak véletlenül ezt lopták el.

Az alkalmazott, akinek járművét feltörték, nem vihette volna magával az adathordozókat, és egyelőre nem is tudni, miért tette. A Facebook fegyelmi eljárást indított ellene, de ennek részleteit nem közölte.