Itt a következő dolog, amiről mindenki tudta, hogy szükséged van rá: a „Hate With Friends” alkalmazás segítségével kiválaszthatod, mely Facebook ismerőseidet „utálod”, majd informál arról, hogy ők szintén így vannak-e veled – írja a The Daily Dot.

Ha egyeztek, gratulálunk! Két lehetőséged van: 1. Megszakítod a barátságot és elhajtod az ellenségedet. 2. Küldesz neki egy ajándékot és közel tartod az ellenségedet.

Screenshot_2013-12-03_12.15.06

Ez a technológiának egy rendkívül tartós és fontos használatának bizonyulhat, amely megérdemli, hogy pénz fektessenek bele, legalábbis a megálmodói így gondolják:

„Azt reméljük, hogy összegyűjthetünk körülbelül 2 millió dollárt úgy, mint a ’Bang With Friends’ és továbbfejleszthetjük a következő ’Snapchat’ alkalmazássá” – fogalmazott Chris Baker, a Hate With Friends egyik kitalálója.

Baker, akinek neve a „Rather” nevű szolgáltatáshoz is köthető, Mike Lacherrel fejlesztette a Hate with Friends alkalmazást, aki pedig az „Upworthy Generator” mögött is áll, valamint szerzője az „I’m Comic Sans, Asshole” című McSweeney esszének.

Az alkalmazás sajnos azt nem tudja megmondani, magadat utálod-e.