Érdekes trend terjed Kínában, ahol a legnézettebb influenszerek milliárdos üzletet csinálnak azzal, hogy élő stream műsorban árulnak termékeket. Nem a saját gardróbjukat árulják ki, hanem nagyobb cégekkel kötnek szerződéseket, hogy a követőiknek nagy kedvezményekkel tudjanak kínálni termékeket, limitált ideig. 

A legnagyobb nevek képesek szinte bármit eladni, élő vásárlós műsoraikat milliók nézik. Az influenszerek előszűrik a termékeket, és arra is figyelnek, hogy tényleg jelentős kedvezményt biztosítsanak. A követőik pedig bíznak az influenszer értékítéletében, ízlésében, és ha valamire azt mondja, hogy ő azt ajánlja, azt készséggel el is hiszik. A milliós nézőbázis a saját bevallása szerint is retteg attól, hogy lemarad valami egészen elképesztő ajánlatról, ha kihagy egy élő műsort, az influenszerek pedig kihasználják a követőik impulzusvásárláslát, hiszen minél többet adnak el, annál több pénz folyik be a jutalékokból. 

Hogy ez Európában megjelenik-e, azt nehéz megmondani, hiszen nem feltétlenül ugyanaz a vásárlási kultúra, ráadásul nincs olyan felület, ahol egyszerre lehet nézni  az élő közvetítést, és ugyanott meg is lehet rendelni a terméket. Sőt az is előfordul, hogy nagy cégek vezetői ülnek le a kamera elé, egy egy órán keresztül cseverésznek a vásárlókkal, miközben akciós áron kínálják a termékeiket. Ez pedig közvetlenebbé teszi a céget, és úgy érezheti bárki, hogy tényleg számít az ő visszajelzése. 

Hogy ez a műfaj Európában elterjed-e, az sok mindentől függ, de az egészen biztos, hogy lesznek olyan influenszerek, akik kipróbálják, hátha ők építhetnek belőle több milliót érő TV Shop birodalmat. 

Forrás: Index