Kor és nem szerint is lehet szűrni, hogy kik lássanak egy-egy videót a Facebookon.

Mivel a Facebook nem titkoltan a Youtube babérjaira akar törni, ezért most mindent megtesz azért, hogy a videós platformja minél vonzóbb legyen a hirdetők számára. Így például több beleszólást enged abba is, hogy kik láthassák a videókat.

A cég kedden jelentette be, hogy a megjelenésnél a közönséget akár kor és nem szerint is lehet már szűrni, az eddigi földrajzi és nyelvi beállítások mellett.

Az adminoknak megjelenik egy újabb fül, „Video Library” néven, ahol egy központosított helyen lehet majd kezelni a videókat. Itt lehet például a videót adatait szerkeszteni (feltöltés után is), beleértve a videó címét, vagy az egyéni bélyegkép beállítását.

facebook-video-belyegkep

A szerkesztési lehetőségek frissítései között szerepel az is, hogy letiltsuk azt, vagy éppen engedélyezzük, hogy a videónkat egy külső weboldalon be lehessen ágyazni. Ezen felül fel lehet tölteni úgynevezett titkos videókat, amelyeket csak azok a felhasználók tudják megnézni, akikhez eljutott a pontos url, a többiek számára ezek elérhetetlenek a Facebookon. Ez utóbbi pont olyan, mint amikor a Youtube-on feltöltött videót a nem listázottak közé tesszük.

video-library

A Facebook azt ígéri, hogy ezek a funkciók a következő hetekben már globálisan is elérhetők lesznek.