A Samsung a szelfik megszállottja lett? Az okostelefongyártó, amely azért a bizonyos Oscar szelfiért is felelős volt, most Barack Obama elnököt vetette be marketingfogásként – írja az AdWeek.

A szabad világ vezetőjét a Samsung márkanagykövete, David Ortiz győzte meg egy szelfi szükségességéről – a képet természetesen Samsung telefonnal készítették, miközben Ortiz a Fehér Házba tett látogatást. Utóbbi, akit Big Papi néven is ismernek, tweetelte ezután az elnöki szelfit és a Samsung azonnal felkapta azt a közösségi marketinges szekerének előretolásához.

A márka egyébként tervezte a szelfit, ellátta Ortizt egy telefonnal és remélte, hogy az elnök felbukkan a megfelelő pillanatban. Így is lett.

„Amikor hallottunk a közelgő látogatásáról a Fehér Házba, együtt dolgoztunk Daviddel és a csapatával az ügyben, hogyan is tudunk képeket megosztani a rajongóival” – nyilatkozta  a Samsung a The Boston Globe-nak. „Nem tudtuk, hogy egyáltalán tud-e fotót készíteni és ha igen, milyet.”

 

A Samsung az Oscar díjátadót is szponzorálta és azt kérte a házigazdától, Ellen DeGenerestől, hogy a márka eszközével készítsen egy szelfit Meryl Streep színésznővel. DeGeneres továbbment és csupa A-listás színésszel készített csoportos szelfit, akik között természetesen ott volt Streep, de ezen kívül például Bradley Cooper, Brad Pitt, Angelina Jolie, Jennifer Lawrence és Julia Roberts is. Minden idők legtöbbet retweetelt fotója lett – ez a cím egykor Obama elnöké volt, melyet az újraválasztásakor a róla és feleségéről készült fotóért kapott.

A Fehér Ház is reagált azóta a nem engedélyezett elnöki akcióra megjegyezve, hogy, amikor Ortiz félrehívta az elnököt, fogalmuk sem volt róla, hogy egy marketing akció zajlik.

A The New York Post számolt be róla, hogy más jelenlévők szerint Big Papi a felvétel elkészítése után csak annyit mondott, „Ka-ching” (az angol nyelvben ez leginkább a kassza csilingelésének hangutánzó szava), utalva arra, hogy sokat érő marketing lehetőséget ragadott meg.

„Örültünk a különleges, történelmi pillanatnak, amelyet David Ortiz örökített meg Galaxy Note 3 készülékével a Fehér Házban tett látogatása során” – mondta a Samsung a The Globe lapjának. „Büszkék vagyunk rá, hogy segíthettünk ennek a hihetetlen és őszinte, örömteli és izgatott pillanatnak a megragadásában. Hasonlóképpen a szelfihez, amelyet Ellen készített az Oscaron, ez David számára is egy lehetőség volt, hogy egy elképesztő pillanatot oszthasson meg a rajongóival.”