Ezúttal az egyenlőség jegyében.

A „friends” és a „groups”, vagyis a „barátok” és a „csoportok” ikonokon finomított a Facebook. A barátoknál az eddigi ábrán az előtérben egy férfi sziluett volt, mögötte pedig egy női. A frissítés után azonban egymás mellé került a két alak, ezzel jelezve az egyenlőséget – írja a Mashable.

facebook-friends

 

Balra: ilyen volt. Jobbra: ilyen lett.

A tervező Caitlin Winner azzal magyarázta a változást, hogy a korábbi ábrán nem volt nehéz nem észrevenni, hogy az ikon azt sugallja, hogy a nők a férfiak árnyékában vannak.

A csoportoknál korábban egy férfi alakja volt az előtérben, mögötte egy másik férfivel és egy nővel, de hamarosan ez is másként lesz: a női sziluett kerül előtérbe, mögé pedig a két férfi.

facebook-groups

 

Balra: ilyen volt. Jobbra: ilyen lett.

A változás a mobilos alkalmazásban már látható, asztali gépen egyelőre nem.