Idén 10 éves a Youtube, ebből az alkalomból pedig szavazni lehet az elmúlt 10 év legjobb reklámjaira.

A Youtube elhatározta, hogy összegyűjti, melyek voltak az elmúlt évtized legjobb reklámjai, és most a felhasználók adhajták le voksaikat kedvenceikre. Ez a kampány a része annak az „ünnepi” sorozatnak, amely a Youtube 10. születésnapjára emlékezik meg.

A döntősök között olyan klasszikusokat találni, mint a tavalyi „első csók” kampány. Ennek elsőre rengetegen bedőltek, és azt hitték, valóban idegeneket kértek meg arra, hogy csókolózzanak egymással, persze később kiderült, hogy a szereplők színészek voltak. A médiahack a Los Angeles-i Wren Studio nevű divatcég nevéhez fűződött. A Youtube-on azóta már több mint 100 milliószor játszották le a felhasználók a videót.

A jelöltek között van továbbá a Turkish Airlines videója is, amiben Kobe és Messi szelfiznek.

Nem maradhatott kis a listából az Always „mint egy lány” kampánya sem, amelynek a lényege, hogy ez a fázis nem kell, hogy sértés legyen, sőt.

Jean-Claude Van Damme a Volvo reklámjában hívta fel magára (és persze a márkára is) a figyelmet, amikor tolató kamionok között spárgázott. Tényleg feledhetetlen pillanatokat élhettünk át.

A Super Bowl híres arról, hogy remek reklámokat látni a szünetben, a Budweiser pedig csak meg is erősítette ezt, amikor szívszorító, cuki kiskutyával lopta be magát a nézők szívébe. A szpotot pár hónap alatt százezrek osztották meg, mára pedig átlépte az 58 millió megtekintést.

A reklámokra már most lehet szavazni, egészen május 28-ig ezen az oldalon, ahol a teljes mezőny is megtekinthető. A győztest június 3-án hirdetik ki.