A Facebook kezében lévő WhatsApp a mai napon elérhetővé tette a Windows és Mac rendszerekre szánt alkalmazását. A nagyjából 1 milliárd felhasználóval rendelkező szolgáltatás új applikációja 15 hónappal az első web app megjelenése után jött.

Azon felhasználók, akik eddig használták asztali számítógépen, böngészőből a WhatsAppot, azok némi változást tapasztalhatnak a natív alkalmazásban. A bejelentés szerint az új kliens egyszerűen csak a telefon egy kiegészítője. Természetesen a netes kommunikáció folyamatosan szinkronizálódik a készülékek között, így nem számít, hogy okostelefonról, webes alkalmazásból, vagy a most elérhetővé vált natív programból ír-e a felhasználó.

whatsapp-windows-10-app

A WhatsApp rendkívül sikeres Indiában, Brazíliában és Dél-Afrikában, aminek oka, hogy ezen országokban sok az olyan felhasználó, aki csak okostelefonon keresztül kapcsolódik az internethez. A WhatsApp az asztali alkalmazással elsősorban azoknak akar kedvezni, akik munka közben, vagy munkára is használják a chat alkalmazást. A vállalat jelenleg is teszteli a B2C felhasználói fiókokat, ami lehetőséget nyújtana a nagy cégeknek arra, hogy a WhatsAppon keresztül is kommunikáljanak az ügyfeleikkel.