Az idő előrehaladtával egyre inkább felértékelődik a Z generáció elérésének szerepe a cégek PR- és marketingtevékenysége során, amelyre előre és tudatosan kell készülniük a márkáknak.

„A Z generáció kifejezést – amely egyébként nem túl szerencsés megközelítés – az 1996-2010 között született korosztály képviselőire értjük, akik számára már elképzelhetetlen az élet az internet nélkül. Viccesen ezért digitális bennszülötteknek is becézik őket.” 

Ezért fontos foglalkoznod velük

A Z generáció tagjai között a következő években exponenciálisan növekedni fog az aktív keresők száma, amely így az egész fogyasztó társadalom vásárlásai szokásaira hatással lesz. A korai Z-k jelenleg 18-22 évesek, vagyis már saját jövedelemmel rendelkeznek.

Itt érheted el őket a leginkább

A Z generáció esetében egyértelműen a közösségi média jelenti a cégek számára a megfelelő hirdetési felületet. Esetükben viszont, korántsem elég csupán a legnagyobb social media felületre – a Facebookra – koncentrálni, hiszen a Z-k számtalan más csatornán is nagyfokú aktivitást mutatnak.

Ilyen a Facebookhoz tartozó Instagram, a Youtube vagy éppen az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő zenei alkalmazás, a Musical.ly, amely felületeken elsősorban az influencerek által posztolt tartalmakat részesítik előnybe a felhasználók.

A kedvenceknek pedig azok a véleményvezérek számítanak, akik személyes tartalmat állítanak elő és a saját csatornájukon keresztül osztják meg álláspontjukat az egyes termékekkel kapcsolatban. Közkedveltnek számít az Instagram #hashtag követés is, amely segítségével témákat követhetnek a Z-k.

Egyre inkább nő a közösségi csatornákon a micro-influencerek szerepe is, akik sok szempontból még a macro-influencereknél is hatásosabb megoldást jelenthetnek a márkák számára a fiatal generáció megszólításánál.

Forrás: Be Social, Forbes