Dagny Carlssonnak több ezer követője volta a közösségi oldalakon, és gyakran szerepelt a tévében is. A legtöbbször arról írt, hogy milyen az élete Svédországban, és azt hangoztatta, hogy nincs olyan, hogy valaki valamihez túl öreg. 

99 éves volt, mikor számítógépes oktatásra jelentkezett, egy évvel később gondolta úgy, hogy elkezd bloggolni, amelyben Bojanként hivatkozott magára. Olyan népszerű lett, hogy 2018-ban a svéd királyi család tagjaival is találkozott, akik a halálhíre után is megemlékeztek róla. 

Carlsson azt írta magáról a blogjában, hogy ő egy kemény néni, aki “a legtöbb dolgot szereti”. Carlsson 1912-ben született, ugyanabban az évben, mikor a Titanic elsüllyedt. Öten voltak testvérek, majd 8 évnyi iskola után elkezdett dolgozni egy inggyárban, ahol 20 évet dolgozott, aztán egy női fűzőket készítő üzemben kezdett el dolgozni, itt ismerte meg 39 évesen a második férjét. Később nyugdíjig a svéd társadalombiztosítónál dolgozott. Tavaly költözött be az idősek otthonába, az utolsó blogbejegyzését pedig január 28-án írta, ebben a 110. születésnapjáról írt, ami májusban lett volna, és egy szűkebb létszámú buliban gondolkozott. 

Forrás: The Guardian