A Facebook január óta kínlódik azzal, hogy valahogy meg kellen reguláznia azon felhasználóit, akik nem akarják önként és dalolva átadni az adataikat nekik azzal, hogy használják a WhatsAppot. Első körben ugye sokmillióan elpártoltak tőlük, emiatt kicsit visszavonulót fújt a cég, majd újabb rohammal már korlátoznia akarja a WhatsApp funkcióit azoknak, akik “engedetlenkednek” az adatuk átadása miatt.

Legalábbis részben, vagy próbálkozik megint, ugyanis a hamburgi adatvédelmi hatóság ezt a gyakorlatot megtiltotta a német felhasználók esetében, egyúttal felkérték az Európai Uniót, hogy foglaljon állást a kérdésben, és hozzon olyan döntést, amit az Unió összes tagállamában be kell tartani a Facebooknak. Azt nem tudni, hogy most emiatt gondolta-e meg magát a Facebook, de “egyelőre” nem éri semmi hátrány azokat, akik nem fogadják el az új irányelveket. Csupán állandóan idegesíti őket, hogy van új, el kéne azt fogadni.

Forrás: HVG