Wendy Kubota  Lush amerikai márkamenedzsre, aki a PRWeek kérdéseire válaszolt néhány nappal azután, hogy a kozmetikai cég úgy döntött, hogy otthagyja a közösségi média oldalait, csak a Youtube-on és a Twitteren kommunikál tovább. A döntés oka az volt, hogy nem szeretnék olyan oldalakra terelni a vásárlóikat, amelyek potenciális veszélyt jelentenek a számukra- hivatkozva arra a kiszivárgott tanulmányra, ami alapján a Facebook tisztában van, hogy a fiatal lányok mentális egészségét veszélyeztetik a platformjai, mégsem tesznek ez ellen semmit. 

Kubota elmondta, hogy úgy döntöttek, nem várnak addig, amíg jobb törvények születnek, hanem kiállnak a vásárlóik mellett olyan platformmal szemben, ami káros lehet rájuk nézve. Azt mondta, hiszen abban, hogy a technológiának az a feladata, hogy pozitív társadalmi változásokat indítson el, és ezért is kampányolnak évek óta. Bár ezeken a platformokon is nagy volt a közönségük, sosem folytattak klasszikus közösségi marketinget, azaz nem voltak fizetett kampányaik. Az új felállásban pedig az a cél, hogy a vásárlóik egyszerűen tudjon velük beszélgetni, és megtalálják őket egy olyan közegben, ami biztonságos számukra. Szerinte ennek a sikere a kreativitáson múlik, és pont emiatt nem is lesz igazán változás a közösségi csapat életében. Továbbra is készítenek kreatív videókat, továbbra is aktívak lesznek más csatornákon, és továbbra is közvetlen kapcsolatot ápolnak majd a fogyasztókkal. 

Arra a kérdésre, hogy miben más a Twitter vagy a Youtube, hogy azokat a felületeket nem hagyták ott, Kubota azt mondta, hogy a döntés az volt, hogy olyan platformokat hagynak ott, akik a saját kutatási eredményeiket is ignorálják. Ez nem jelenti azt, hogy a Twitter vagy a Youtube makulátlan lenne, viszont ha tudomásukra jut, hogy probléma van, akkor megpróbálnak ezen javítani. 

Forrás: PRWeek