Minden bizonnyal már sok internetező belefutott a napraforgó emojikba, amik elárasztották az internetet. A magyarázat igen egyszerű: ez Ukrajna nemzeti jelképe, aki pedig kiáll az ország mellett, az ilyet tesz a mondandója mögé vagy csak úgy szimplán ezt posztolja.

Hogy ennyire elterjed a dolog, abban az alábbi videón látható ukrán nőnek hatalmas szerepe van:

Röviden a történet: a nő odament egy fegyverrel ácsorgó orosz katonához, majd napraforgómagot tett a zsebébe. Ezután némi káromkodás kíséretében elmondta a katonának, hogy minek jött ide, ő megszálló, nem ez az országa, menjen haza, senki nem akarja itt látni. Majd hozzátette, hogy reméli, amikor meghal Ukrajnában, a napraforgómag kikel majd a holtteste felett. A katona megjegyezte, hogy hagyja abba, ne “eszkalálja a helyzetet”, mire a nő azt mondta, hogy ezt már nem lehet sehová sem eszkalálni.

A napragforgók megjelenését viszont ez a videó is eszkalálta, és ahogy már írtuk, az Ukrajna mellett kiállás szimbóluma lett.

Forrás: Mashable