Németországban nem látják indokoltnak, hogy betiltsák a TikTok videomegosztó alkalmazást, de azt fontosnak tartják, hogy mindenki számára világossá tegyék, a közösségi oldal mögött olyan cég áll, amelytől a felhasználó adatai kiszivároghatnak – mondta Nancy Faeser német belügyminiszter.

Faeser szerint Németországban nagy gondot fordítanak arra, hogy minél előbb azonosítani tudják az esetleges kínai állami befolyásolási kísérleteket. „Épp most szabadultunk meg erős orosz függőségünktől az energiaellátás terén, és nem szeretnénk újabb függőségeket kialakítani” – mondta az amerikai látogatáson tartózkodó miniszter.

A német alkotmányvédelmi hivatal ugyanakkor aggodalmát fejezte ki az alkalmazással kapcsolatban. „Ha megnézzük egyrészt a TikTok adatainak, metaadatainak és tartalmának terjedelmét, másrészt azt, hogy az egyes állami szervek milyen befolyással rendelkeznek az ilyen vállalatokra, az csak hasfájást okozhat” – nyilatkozta a német belföldi hírszerzés alelnöke Berlinben egy kémkedésről, szabotázsról és a német gazdaság kiberkockázatairól szóló rendezvényen.

Mint Sinan Selen elmondta, a legnagyobb problémát az okozza, hogy „nem vagyunk tisztában vele, hogy a kormányzati szervek – különösképp Kínában – milyen befolyással vannak” a cégekre. Hozzátette ugyanakkor: „az olyan vállalatok, mint a TikTok, nem tudják kivonni magukat az ilyen befolyás alól. Ha mindezeket összevetjük, arra jutunk, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni a biztonsági kérdésekre”.

Forrás: MTI