Már igy ideje lehetett tudni hogy valamikor ez lesz, de most úgy tűnik idén végleg bezár a Play Music. Ez a szolgáltatás volt annak idején a Google válasza az iTunesra, ugyanúgy lehetett rajta például zenét vásárolni, majd egy kicsit később streamelni, de soha nem lett olyan népszerű, még csak megközelítőleg sem, mint az Apple szolgáltatása. Pedig a Google próbálkozott, például kötelező, letörölhetetlen app volt az androidos telefonokon, meg igazából egészen jó volt maga az ökoszisztéma, pláne, hogy saját zenéket is tölthettünk fel rá.

Aztán egyszer csak, talán a kudarc elismerése miatt is, megjelent a Youtube Music, ami először viszonylag bután indult, majd egyre több szolgáltatást kapcsoltak be hozzá. Olyanokat, amiket a Play Musciból már ismerhettünk, szóval egyértelmű volt, hogy utóbbi hamarosan meg fog halni, mert hát minek is két zenei szolgáltatás egy cégnél.

Az utolsó szeg a koporsóba most jött el, amikor a Google bejelentette, hogy hamarosan át lehet költöztetni mindent a Youtube Musicra, gyakorlatilag egy kattintással, még a feltöltött zenéket is. Amint ezzel megvannak az emberek, be is zár a Play Music.

A Youtube Musicon pedig lehet ingyen hallgatni a zenét, reklámokkal, vagy előfizetve, reklámok nélkül. És mostantól ez a kötelező zenelejátszó az androidos készülékeken.