Az Egyesült Királyságban az Ofcom szabályozza a médiát. Figyeli a tévé és rádióadásokat, és közbelép, ha valami káros tartalom kerül fel ezekre. A kormány terve szerint a közeljövőben ugyanúgy figyelné a közösségi médiát is, pláne azután, hogy a tini Molly Russell az Instgaram hatására öngyilkos lett.

Az országban (meg úgy a világon általában) nagyon kevés szabály vonatkozik az olyan platformok tartalmaira, mint a Youtube, a Facebook, a TikTok, a Twitter és hasonlók. Gyakorlatilag ezek a cégek saját magukat regulázzák, néha pedig büntetést fizetnek, mert már a polgári törvényeket sértették. Ezt venné át az Ofcom, illetve egészítené ki, így mert nem csak saját magukon múlna, mi megy ki a felületekre.

Az egyelőre nem világos, hogy hogyan is lenne a szabályozás, de úgy tűnik, jóval erősebbek és gyakoribbak lennének a büntetések.

Egyébként az egész világon azon megy a diskurzus, hogy hogyan lehetne jobban szabályozni a közösségi médiát, de igazán jót még senki nem talált ki.

Forrás: BBC