hirdetés

Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással! Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással!

Ismét az Apple nyerte az éves mobilversenyt. Ez azt jelenti, hogy ők adták el a legtöbb telefont világszerte. A második hely ismét a Samsungé. Mindez a Canalys piackutató előzetes számaiból deült most ki. Az almás cég összpiaci részesedése ugyanakkor egy százalékponttal esett, és ez leginkább azt jelzi, hogy az egész iparágat sújtó ellátásilánc-problémák nem hagyták érintetlenül az Apple-t sem, de a chiphiány leginkább a kisebb gyártókat érintette.

A Canalys szerint a tavalyi utolsó negyedéves időszakban az Apple a globális okostelefon-eladások 22 százalékát adta, míg egy évvel korábban 23 százalék volt ez a szám. A második helyet a Samsung foglalta el 20 százalékos piacrésszel, ami három százalékpontos növekedés az egy évvel korábbi 17%-hoz képest. 

A Huawei visszaesésének nyertese, a Xiaomi végül nem tudott jelentős mértékben kimozdulni helyzetéből, így a tavalyi év végét is 12 százalékon zárta, mint a 2020 utolsó időszakát.

Forrás: HWSW