hirdetés

Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással! Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással!

Az LMP továbbra is azt javasolja, hogy állami, önkormányzati készülékeken ne lehessen használni a TikTokot, az ugyanis az ellenzéki párt szerint kockázatos – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes.

Az ellenzéki politikus elmondta: az alkalmazás érzékeny adatokat gyűjthet a használójáról, például a naptárbejegyzéseit vagy a kontaktlistáját. A TikTok tulajdonosai ráadásul „ezer szállal kötődnek a Kínai Kommunista Párthoz, a kínai kormányhoz” – tette hozzá.

Kérdésére, hogy emiatt, számos országhoz hasonlóan nem kellene-e az állami, önkormányzati alkalmazottak számára tiltani a használatát, minden tárcától egyforma választ kapott: a kormány mindenkit óvatosságra és tudatosságra buzdít az internet használatakor, de a konkrét ügyben a cenzúrát nem támogatja – ismertette.

Kanász-Nagy Máté kijelentette: az alkalmazás telepítése önmagában kockázatos. A kormány ugyanakkor szerinte nem tud különbséget tenni a cenzúra és egy alkalmazás mellőzése között. „Senki nem vetett fel cenzúrát” – fogalmazott a képviselő.

Elmondta azt is, hogy az ügyben törvénymódosítást is kezdeményeztek, amelyet ősszel tárgyalhat a parlament.

Forrás: MTI