A foci eb döntője után rasszista kommentek tömkelege zúdult az angol válogatott néhány tagjára. Olyan fenyegetéseket és üzeneteket kaptak, hogy az ügyben már Boris Johnson brit miniszterelnök is megszólalt. Az Instagram pedig elismerte, hogy ők is hibásak, hogy eddig eszkalálódott az ügy. 

Adam Mosseri, az Instagram főnöke elmondta, hogy voltak olyan bejegyzések, amelyeket tévesen nem jelölt meg a rendszer olyan tartalomnak, amelyet mihamarabb el kellene távolítani a Bukayo Sakára, Marcus Rashfordra és Jadon Sanchóra áradó gyülöletkommentek közül. A hibát javították, és azt ígérték, hogy az irányelveiket, illetve a kommentek kiszűrésének metódusát felülvizsgálják. 

Hétfőn több ember is jelezte, hogy a majom és orángután emojik a színes bőrű focisták oldalán rasszista bejegyzések, az Instagram viszont perceken belül jelezte, hogy ez nem sérti az irányelveiket. Csütörtökön aztán maga Saka reagált az egészre, aki annyit írt, hogy nem akarja, hogy egy gyereknek vagy felnőttnek is át kelljen élni azt, hogy olyan gyűlölködő üzeneteket kap, mint amilyeneket a héten ők kaptak. Szomorúnak ítélte meg azt is, hogy a nagy tech platformok nem igazán tesznek meg mindent, hogy ezt a gyűlölködést visszaszorítsák. 

Mosseri azt mondta, hogy természetesen egyáltalán nem tartja elfogadhatónak a gyűlölködést és a rasszista üzeneteket, ugyanakkor látni kell azt is, hogy az emoji kérdésköre nagyon nehéz, hiszen egy hangulatjel vagy kis grafika különböző szövegkörnyezetben és helyzetekben teljesen mást képes jelenteni. 

Forrás: BBC