Ahhoz képest, hogy Evan Spiegel, a Snapchat vezetője néhány éve még azt mondta, hogy nem szeretné, ha szegény emberek használnák az alkalmazását, most a Snapchat közzétette az első társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos ígéreteit, amiben nem csak a jövőre térnek ki, hanem arról is írnak, hogy mi mindent tettek a cégen belül esélyegyenlőség és környezetvédelem témában. 

Hangsúlyozta a demokratikus választásokon való részvétel fontosságát, nem csak az Egyesült Államokban, de például az EU-választásokra is külön kampánnyal készült, és hatékonyan tudta növelni a választásokon résztvevő fiatalok számát. 

Ezen kívül:

  • 29 százalékkal csökkentette az egyszer használatos csomagolóanyagokat az irodáiban
  • Prioritásként kezelik a zaklatások megelőzését, a mentális egészség, és az öngyilkosságok megelőzését, az év elején a világjárványra reagálva is gyorsan létrehoztak egy tájékoztató aloldalt.
  • A munkavállalóinak biztos megélhetést, és jó fizetést ad. 
  • Javult a diverzitás  vezetők és munkavállalók között, de szeretnének még ennél is jobban lenni, vagyis nem csak a nemek közti, de a származás szerinti arányokon is javítanának. 

Forrás: Social Media Today