hirdetés

Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással! Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással!

Az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat és az Európai Bizottságot tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) elérte, hogy a WhatsApp a jövőben átláthatóbban tájékoztassa felhasználóit a szerződésmódosulásokról és tiszteletben tartsa döntéseiket – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

Megjegyezték, hogy az ingyenes üzenetküldő és VoIP szolgáltatás amerikai üzemeltetője több fordulós párbeszédet követően döntött a vállalásokról. A megegyezés alapján a Facebookot is birtokló Meta tulajdonában lévő cég a jövőben átláthatóbban tájékoztatja a felhasználókat arról, hogy milyen változtatásokat kíván végrehajtani szerződéseikben, ezek pedig hogyan érinthetik jogaikat és a szolgáltatás használatát. A frissített általános szerződési feltételek elutasításának és elfogadásának lehetőségét egyformán szembetűnően jeleníti majd meg, megjegyzi és tiszteletben tartja a felhasználók döntéseit – ahelyett, hogy ismételten és kikapcsolhatatlanul megjelenítené minden megnyitáskor.

A közlemény szerint a hatóságok nyomására a vállalat megerősítette, hogy nem osztja meg hirdetési célból a felhasználók személyes adatait sem harmadik féllel, sem anyavállalata, a Meta más cégeivel.

Arra is kitértek, hogy az európai fogyasztóvédelmi hatóságok nemrég lefolytattak egy 25 országra kiterjedő gyorsvizsgálatot, amelynek alapján a kereskedők több mint harmada manipulálja a fogyasztókat észrevétlen, úgynevezett „sötét mintázatú” módszerekkel az online térben, így például megnehezíti a felhasználók számára a leiratkozást. A GVH itthon is felvette a harcot a vásárlói döntések rejtett torzítása ellen – hangsúlyozták végül a közleményben.

Forrás: MTI