hirdetés

Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással! Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással!

Büntetendő lesz Franciaországban az olyan személyes adatok közzététele az interneten, amelyek veszélyeztethetik mások életét – jelentette be pénteken Jean Castex miniszterelnök a védelmi tanács ülése után.

A testületet a nemrég történt tanárgyilkosság után második alkalommal hívta össze Emmanuel Macron államfő. Az iszlám szeparatizmus ellen készülő törvény lehetőséget fog biztosítani azok megbüntetésére, akik a közösségi oldalakon oly módon tesznek közzé személyes adatokat, és ezzel veszélyeztetik mások életét, mint ahogy az a meggyilkolt Samuel Paty esetében történt – jelezte a kormányfő.

A megölt tanár nevét és a középiskola címét, ahol tanított, az egyik tanítványának az apja és annak iszlamista prédikátor ismerőse tette közzé a Facebookon, miután Samuel Paty a szólásszabadságról tartott óráján megmutatta a Mohamed-karikatúrákat. Ezután szemelte ki magának Samuel Patyt egy csecsen iszlamista, és gyilkolta meg a nyílt utcán.

A miniszterelnök elmondta: a közszolgálatban dolgozók, így a tanárok védelmét is megerősítik annak érdekében, hogy büntethetők lehessen azok, akik nyomást próbálnak rájuk gyakorolni akár szóval, akár fenyegető viselkedéssel, ahogy az a megölt tanárral és az iskola igazgatójával is történt az apa részéről.

A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a közösségi oldalakat felügyelő szerveknél növelik a munkatársak létszámát, és a párizsi ügyészségen létrejön egy külön egység a közösségi oldalakkal kapcsolatos eljárások központosítására és hatékonyabbá tételére.

Jean Castex kiemelte, hogy az internetes gyűlöletbeszéd elleni fellépését az Európai Bizottsággal együttműködve teszi a kormány.

Forrás: MTI