II. Erzsébet rendkívüli beszédet intézett az alattvalóihoz. Ilyenre csak nagyon ritkán és rendkívüli helyzetben kerül sor. Eddig csak négy alkalommal fordult így az állampolgárokhoz, 1991-ben, az első öbölháború idején, 1997-ben, Diana hercegné temetése előtt, 2002-ben, az anyakirályné halála után, illetve 2012-ben, trónra kerülésének hatvanadik évfordulóján. A koronavírus-járvány miatti beszédét, amiben megköszönte az egészségügyi dolgozók és a többi, a járvány alatt is dolgozó ember munkáját, illetve biztatta az állampolgárokat, 24 millióan látták, de mikor néhány grafikus és photoshopban jártas ember meglátta az uralkodó zöld ruháját, azonnal tudta, mit kell tenni. Vagyis beindult a mémgyártás, ami gyakorlatilag megállíthatatlan lett.

Az olyan klasszikusokon túl, minthogy a királynő Queen felsőt vagy a Sex Pistols féle God Save The Queen pólót viseli, olyan megoldások is születtek, amelyen a királynő kedvenc kutyái kerültek a pólójára, vagy éppen Baby Yoda, a koronavírus, ismert márkák vagy tulajdonképpen bármi. Az első képek készítői szerint szó nincs tiszteletlenségről, csak puszta szórakoztatásról egy ilyen komoly helyzetben. 

Itt van pár belőle:

Még több van itt: Boredpanda