Kanada valami hasonlót akar bevezetni az országban, mint tavaly Ausztrália, amikor nagy vihart kavart azzal a törvénnyel, amiben többek között a Facebookot és a Google-t akarta rákényszeríteni, hogy fizessenek az általuk használt hírekért a kiadóknak, és kössenek azokkal megállapodásokat.

A kanadai kormány szerint a híripar krízishelyzetbe került az országban, ezért az új tervezet alapján köteleznék a meghatározóbb digitális platformokat, hogy tisztességes megállapodásokat kössenek a kiadókkal, ezeket pedig a hatóságok felügyelnék majd.

A Facebook és a Google egyébként önként ajánlottak fel 1-1 milliárd kanadai dollár a következő három évre, az újságírásba való befektetést támogatandó, és állítólag a szabályozások kapcsán is nyitottak a kormánnyal közös munkára.

Forrás: IT Café