Úgy tűnik, Metának a Facebook és az Instagram előfizetések felszámítására vonatkozó tervei kudarcot vallottak, legalábbis rendkívül negatívan fogatták azt a felhasználók.

A „Facebook deaktiválása” kifejezésre végzett keresések szintén 1566 (igen, jól olvasták) százalékkal emelkedtek a bejelentés hírére. Persze hozzá kell tenni, hogy a Google Trends, amely azt méri, hogy bizonyos kifejezések mennyire népszerűek, amikor az interneten a Google segítségével keresnek, azt mutatja, hogy a nagy kiugrások után a dolgok ismét rendeződtek. Ennek ellenére egyértelmű, hogy a Meta tervei sok embert rábírtak arra, hogy elhagyják ezeket a közösségi média platformokat.

Azt persze egyelőre nem tudni, hogy a keresések közül hány végződött úgy, hogy az emberek ténylegesen deaktiválták a fiókjukat. Az idő majd eldönti, hogy ez a visszajelzés arra készteti-e a vállalatot, hogy felülvizsgálja terveit.

A tervek pedig röviden: fizetni kellene azért, hogy kék pipa kerüljön a nevünk mellé, de ezért járna kiemelt ügyfélszolgálat, és jobb elérés is.

Forrás: Techradar