Azt mondja a CNBC, hogy elvileg megvan, melyik amerikai óriásvállalat vásárolja fel a TikTokot. Ráadásul nem is csak az amerikai, hanem az ausztrál és az új-zélandi üzletág eladását is emlegetik, viszont Donald Trump amerikai elnök már korábban közölte, hogy csak teljes felvásárlásról lehet szó, tehát nem lehet csak ezt vagy azt a részleget megvenni. A pletykák szerint a Microsoft és a Walmart együtt, vagy pedig az Oracle lesz az A Bizonyos Cég vagyis cégek, az első esetben. A ByteDance-nek egyébként novemberig kellene vevőt találni.

Az amúgy csak a múlt héten derült ki, hogy a Walmart beszállna a Microsoft mellé, akik az e-kereskedelmet pörgetnék fel vele a fiatalok körében. Az amerikai vezetés ebbe viszont csak akkor megy bele, ha egy nagy amerikai techcég is áll a Wallmart mellett. 

Van egy nagy akadály viszont: a TikTok alapjául szolgáló mesterséges intelligencia már nem exportálható amerikai cégnek, kizárólag a kínai kormány engedélyével, ők meg ugye tudjuk mennyire szeretik mostanában egymást.