A YouTube ma bejelentette, hogy Magyarországon is elindult a YouTube Shorts béta verziója; ez a vállalat új, rövid formátumú videós élménye, amellyel látványos, rövid videókat lehet mobiltelefonnal készíteni. A 2020 szeptemberében bejelentett Shorts szolgáltatást a YouTube azóta 26 országra terjesztette ki, és mostantól több mint 100 olyan országban is elérhető lesz majd, ahol a YouTube is.
Míg a rövid formátumú videók már eddig is megtekinthetők voltak a platformon, a felhasználók Magyarországon most először férhetnek hozzá a Shorts tartalomkészítő eszközeihez, amelyek közé tartozik a több videoklip összefűzésére használható multiszegmensű kamera, a zenés videó rögzítését lehetővé tevő funkció, a sebességszabályozó beállítások és még sok minden más.
A felhasználóknak lehetőségük nyílik majd audiomintákat kipróbálni nem csak más Shorts videókból, de a YouTube-on szereplő bármely videóból is – ez világszerte több milliárd videót jelent –, soha eddig nem látott méretű teret engedve a kreativitásnak. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók a saját kreatív ízlésük szerint alakíthatják a YouTube-on szívesen nézett tartalmakat, és új közönséget hódíthatnak meg – akár kedvenc vicceikre reagálva, akár egy alkotó legújabb receptjét kipróbálva, vagy komikus jeleneteket újrajátszva. A tartalomgyártók kezében lesz az ellenőrzés, és akár el is utasíthatják, hogy hosszú videójukat feldolgozzák.
Ezen túlmenően, és a termék nemzetközi terjeszkedésével egy időben, új funkciókat indítanak az összes eddigi és új piacon, mint például:
- Szöveg hozzáadása a videó egyes pontjaihoz
- Automatikus feliratozás a Shorts videókon
- Akár 60 másodperc felvétele a Shorts kamerájával
- Klipek hozzáadása a telefonod galériájából a Shorts kamerájával készített felvételekhez
- Alapszűrők hozzáadása a Shorts videók színkorrekciójához, a jövőben még több effekt várható
„Egyszerűvé és szórakoztatóvá akarjuk tenni a Shorts videók készítését” – mondta Todd Sherman, a YouTube Shorts globális termékmenedzsere. „A Shorts-ot tartalomgyártóinkkal és művészeinkkel közösen fejlesztve, a felhasználók folyamatosan újabb hozzáadott funkciókat próbálhatnak ki” – tette hozzá.
A zenét illetően, a művészek és a tartalomgyártók részére dalok széles tára áll rendelkezésre, így Shorts videóikban több mint 250 kiadó zeneszámait használhatják, köztük a Universal Music Group kiadói, a Sony Music Entertainment és a Sony Music Publishing, a Warner Music Group és a Warner Chappell Music, a Believe, a Merlin, a Because Music, a Beggars és a Kobalt zenéivel.
Zökkenőmentes megtekintési élmény a YouTube-on
A termékélmény kulcsfontosságú eleme az is, hogy segítsünk az embereknek megtalálni a Shorts videókat és új alkotókat felfedezni. Éppen ezért már a tartalomgyártó eszközök bejelentése előtt beiktattunk egy sort a YouTube kezdőlapján külön a Shorts videók részére, új megtekintési élményt vezettünk be, amellyel a videók között függőlegesen lapozhatunk egyik videóról a másikra, és hozzáadtunk egy Shorts fület a mobilalkalmazáshoz, amellyel a felhasználók könnyebben, egyetlen érintéssel nézhetnek Shorts videókat.
A mai nappal a YouTube Shorts lejátszója meghaladta a napi 6,5 milliárd megtekintést világszerte.
A Shorts filmek integrálódnak a felhasználók által már ismert és szeretett YouTube-élménybe. Például, ha egy felhasználó egy dal részletét hallja a Shortsban, könnyen megtalálhatja a teljes dalt, megnézheti a klipet, vagy többet megtudhat az előadóról – mindezt a YouTube-on.
A mobilos tartalomkészítők támogatása
A YouTube tartalomkészítők egész nemzedékének segített kreativitásukat vállalkozássá alakítani és következő generációs médiavállalatokká válni. Az utóbbi három év során több mint 30 milliárd dollárt fizettünk ki tartalomkészítők, előadók és médiavállalatok számára.
A Shorts a videók megtekintésének és készítésének új módját jelenti a YouTube-on, és a vállalat különböző módokat keres a Shorts videók monetizálására és az alkotók tartalomért való jutalmazására, beleértve a nemrég bejelentett YouTube Shorts Fundot, egy 100 millió dolláros alapot, amelyet 2021-2022 folyamán osztanak szét.
„Tudjuk, hogy időbe telik majd, amíg minden tökéletesen működik, és még csak most fogtunk bele. Alig várjuk, hogy kipróbáljátok a Shorts funkciót, és segítsetek nekünk egy első osztályú rövid videós élmény kialakításában a YouTube felületén” – mondta Sherman.
A Shorts béta verziója Magyarországon július 14-én, szerdán lesz elérhető mindenki számára.