Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy a Snapchat kacérkodik a kiterjesztett valósággal, sőt, egy csomó ilyen funkció is bekerült a videómegosztó alkalmazásba, de most először lehet élesben kipróbálni azt, hogy milyen az, ha online felpróbálunk valamit vásárlás előtt

A Snapchat ezt csak simán Shoppable AR technológiának hívja, és az első kampány ilyen lehetőséggel egy Guccival közös cipő, mindezt pedig a 2020-as Snap Partner Summit-on jelentették be.

Ahogy egyébként a fenti képen is látszik, kitesszük a lábunkat a telefon elé, amin természetesen éppen a Snapchat fut, és máris rajta látjuk a Gucci cipőjét, ráadásul többféle változatban.

Ebben az egészben amúgy az az igazán új, hogy mindez most először van összekötve vásárlással a Snapchaten belül, ugyanis elég csak rányomni a lehetőségre, fizetnünk, és jön is hozzánk a cipő.

Nálunk egyébként ez még nem elérhető, és azt sem tudjuk mikor érkezik hozzánk, de aki mondjuk Angliában, Olaszországban, Franciaországban vagy az USA-ban él, máris próbálkozhat.