A TikTok egyik legnagyobb őrülete jelenleg a csokibomba, ami egyszerre nyűgözi le és ejti zavarba a felhasználókat, főleg azokat, akik szeretik a csokit, vagy a forró csokit. 

A csokibomba egy csoki gömb, amit meleg tejbe kell dobni, hogy aztán ott gyorsan elolvadjon a csoki, és kiderüljön, hogy a belsejében a forrócsoki poron túl van még egy kis mályvacukor, robbanócukor, esetleg gyümölcs, vagy mandula, talán egy kis kókusz, különlegesebb helyeken ehető virág. Aztán az egészet össze lehet keverni, és meg lehet inni. Eddig ez jól is hangzik. 

Na de egyrészt az emberek szeretnék leutánozni és elkészíteni a saját verziójukat, ami mint kiderült nem olyan egyszerű, és nem is olyan könnyű. A bomba széttörik idő előtt, vagy olyan vastag lesz, hogy nem nyílik ki, vagy a végeredménynek tulajdonképpen semmi íze nem lesz. 

Illetve ahogyan ez lenni szokott, elindult a túlgondolás is, például néhány cég népszerű mesehősök csokifiguráiba tölti a dolgokat, ami pedig sokakban elég kellemetlen érzést kelt, hiszen a feladat az, hogy a kedvenc figurát gyakorlatilag kegyetlenül meg kell semmisíteni. Persze nincs ez másképpen akkor sem, ha a fejét kell leharapni a mikulásnak, de valamiért a forró tejben történő lassabb olvadás, majd testrészek kevergetése sokaknak kevésbbé szimpatikus.  És persze megjelentek az első olyan csokibombák, amik a születendő gyermek nemét jelentik be. Ha a benne lévő mályvacukor rózsaszín, akkor azzal a tudattal lehet szürcsölgetni a csokit, hogy kislány lesz, ha kék, akkor pedig kisfiú. 

A csokibomba hashtaget 181 milliószor használták már TikTokon, de az összes többi közösségi oldalon is egyre népszerűbb. 

Forrás: Eater