hirdetés

Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással! Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással!

Nagy pénzügyi gondjai lehetnek Donald Trump közösségi médiavállalkozásának. A Truth Social jogi vitába keveredett az egyik beszállítójával, akik azt állítják, hogy a platform mögött álló cég több mint egymillió dollár, szerződésben vállalt kifizetéssel tartozik nekik.

A hálózati infrastruktúrával foglalkozó RightForge tavaly októberben jelentette be, hogy megállapodást kötöttek a Trump által támogatott céggel, A RightForge akkor azt ígérte, hogy olyan infrastruktúra létrehozásán dolgoznak, amellyel a Truth Social felveheti a versenyt a Twitterrel, ami ugye az elsődleges célja volt Trumpnak, miután letiltották őt.

A RightForge most azt állítja, hogy a Truth Social nem teljesítette a platform webkiszolgáló infrastruktúrájának felállításáért szerződésben vállalt havi kifizetéseit. Állítólag a Truth Social mindössze három kifizetést teljesített, március óta pedig nem fizetnek semmit. Összesen körülbelül 1,6 millió dollárral tartozik nekik, és jogi lépésekkel fenyegetőznek a pénz kifizetése érdekében.

A RightForge vezérigazgatója, Martin Avila nem kommentált semmit, de nem is tagadta, hogy nézeteltérés van a két cég között.

Forrás: Telex