Nem merünk szakítani a szerelmünkkel, társunkkal, feleségünkkel? Megteszi helyettünk egy világsztár. Vagyis tette, mert mostanában már nem igazán akarnak ilyenre vállalkozni, persze vannak kivételek.

Hogy miről is beszélünk most, ahhoz kicsit magyarázatot illik adnunk. Van a Cameo, ami egy videós platform, ahol sztároknak fizethetünk azért, hogy valamilyen üzenetet küldjön akinek mi szeretnénk. Ezek az üzenetek legtöbbször vidám, mókás, megható dolgok, amitől általában mindenki boldog lesz. Vagyis lett, mert aztán egyre inkább elharapódzott az, hogy valakinek nem volt bátorsága szakítani, ezért felkére például a Sugar Ray frontemberét, Mark McGrath-ot, hogy tegye meg helyette.

McGrath saját bevallása szerint legalább 15 ilyen üzenetet szállított, de aztán végül nemet mondott, mert inkább szeretne pozitív dolgokkal foglalkozni, mint hogy valakinek ő törje össze a szívét.

Az egész egyébként 2019-ben indult, amikor a RuPaul’s Drag Race egyik szereplője, Caldwell Tidicue kamuszakítást csinált a Cameón, ami vicces volt, és terjedt is virálisan. Aztán valaki komolyan vette, és azóta megy a „szakíts sztárokkal” a Cameón.

Persze vannak olyan sztárok is, akik szívesen teszik, például Matthew Perry a Jóbarátokból, akinek nem okoz problémát, hogy ő szakítson más nevében.

Amúgy megnéznénk annak az embernek az arcát, aki hirtelen kap egy üzenetet Chandler Bingtől, majd szép lassan leesik neki, hogy ez nem vicc volt, hanem tényleg faképnél hagyták.

Forrás: Inside Hook