A közösségi média irreális szépségnormáit szeretné visszaszorítani egy norvég törvény, amely szerint minden képen jelezni kell, hogy azon szerkesztettek-e valamit. Egészen pontosan arról van szó, hogy az influenszerek promóciós posztjaiban jelezni kell, ha a képet retusálták, és a testalkatot vagy a bőrt algoritmusokkal és programokkal megváltoztatták. Nem csak azt kell jelezni, ha a szemük vagy a szájuk nagyobb lett, vagy más formájú, de azt is, ha filtereket használtak. 

A törvényhozás szerint azonban már csak azért is nagyon nehéz lesz ezt betartatni, mert nagyon nehéz igazolni az apróbb változtatásokat, és az sem egyértelmű, hogy a játék a fényekkel vagy a szaturációval a törvény megszegésének számít-e. Ráadásul mivel a törvény csak a norvég influenszerekre vonatkozik, így a felhasználók továbbra is nézegethetik külföldi influenszerek retusált fotóit és hirdetéseit. 

Azonban sok influenszer támogatja a döntést, szerintük ugyanis vére segíthet véget vetni az olyan képek térhódításának, ami egészen konkrétan fizikai képtelenség. Sokak szerint a filtereknek az lenne a célja, hogy nevetni lehessen, ha valakiből pizzaszelet lesz vagy az arcára kerül egy nagy pillangó. A gond csak az, hogy a filterek jelentős része nem a szórakozásról szól, hanem hogy úgy elváltoztatják az arcot, hogy az önértékelési problémákhoz vezethet. 

Forrás: Vice