Alekszej Navalnij története nem tartozik szorosan a Marketing Morzsák témakörében, szóval csak röviden: ő a legismertebb ellenzéki politikus, akit saját bevallása szerint orosz titkosügynökök mérgeztek meg még tavaly, majd miután Németországban felépült, visszatért hazájába, ahol egyből letartóztatták.
Mi is itt kapcsolódunk be a történetben, ugyanis világszerte rengetegen követelik szabadon bocsátását, és Oroszországon belül is egyre növekszik követőinek tábora. Ráadásul a fiatalok körében is, akik most TiktTokon biztatják egymást, hogy menjenek el a Navalnij melletti tüntetésre.
Itt is látszik a népszerűsége, ugyanis a „Szabad Navalnij” és a „Jan. 23” hashtagekkel feltöltött videók már több mint 50 millió megtekintést szedtek össze, ráadásul arról beszélnek bennük, hogy, akár készek arra is, hogy letartóztassák őket is. Vannak olyan videók is, amiken Vlagyimir Putyin-portrékat szednek le az osztálytermek falairól, helyére pedig Navalnij képét teszik ki.
Oroszországnak mindig gondja van a közösségi oldalakkal, főleg az olyanokkal, amit nem ők irányítanak, és legtöbbször természetesen az amerikai cégeknek mennek neki. A TikTok egyelőre nem szórta nagyon a szemüket, na de majd most.