Szövetségi per indul a Twitter ellen, amiért az nem szedte a gyerekpornográf tartalmakat, mert a visszajelzés szerint nem sértette a felhasználási feltételeket. Az észak-kaliforniai körzetben indított per szerint a Twitter pénzt szerzett azzal, hogy hagyta, hogy a 13 éves fiúról készült pornográf felvételek terjedjenek a közösségi oldalon, és szabadon terjedhettek a szexuális bántalmazást tartalmazó felvételek.
A 17 éves floridiai fiú 13 éves korában lett csalók áldozata, akik 16 éves lánynak adták ki magukat a Snapchaten. A fiútól aktfotókat kértek a bántalmazók, majd ennek birtokában zsarolni kezdték. Szexuális tartalmú felvételeket és videókat kértek tőle, és megfenyegették, hogy amennyiben ezt nem teljesíti, akkor a korábban küldött képeket megosztják a szüleivel, tanáraival és az ismerőseivel.
A per állítása szerint a fiú eleget tett a kérésnek, a bántalmazói pedig arra kényszerítették, hogy más gyermeket is vonjon be az aktusokba. Bár Doe később blokkolta a bántalmazókat, a videókat 2019-ben közzétették két olyan csatornán, ahol korábban is bántalmazó videókat osztottak meg. A vádak szerint jelezték ezt a Twitternek, ami csak akkor tett bármit is, mikor már a hivatalos szerveket is bevonták az ügybe. A videó a fiú osztálytársaihoz is eljutott 2020 elejére, aki és a folyamatos bántások miatt véget akart vetni az életének.
A fiú édesanyja a rendőrségnek és a Twitternek is jelezte a problémát, akik nem reagáltak azonnal, az első válasz után, amiben egyébként azt írták, hogy a videók nem sértik a felhasználási feltételeket, az említett videók már túl voltak a 167 ezer megtekintésen, és a 223 retweeten.
A Twitter először nem kommentálta a pert, majd közleményükben arról írtak, hogy zéró toleranciával viseltetnek a bántalmazó videókkal szemben, és a mérnökeik, szakembereik, moderátoraik rengeteget dolgoznak azon, hogy az ilyen tartalmakat minél gyorsabban eltávolítsák. A konkrét esetet azonban nem részletezték.
Forrás: NY Post