A Youtube bejelentette, hogy lesznek olyan tartalomelőállítók, akik nem részesednek a reklámbevételekből, mert nem elég népszerűek ahhoz, hogy bekerüljenek a videomegosztó partner programjába. 

A bevett gyakorlat eddig az volt, hogy azoknál a tartalomelőállítóknál jelenhetett meg reklám, akik a partner programba bekerültek, és a videómegosztó részesedést adott a reklámbevételekből. Most úgy módosul a szabályzat, hogy azoknál is megjelenhetnek reklámok, akik nem kerültek be a partner programba, így ők nem is tudnak részesedni a bevételekből. A partner programba azok kerülhetnek be, akiknek több mint 1000 feliratkozója van, és egy év alatt legalább 4000 órát töltöttek a felhasználók a videóin.

Ez azt jelenti, hogy lesz jó néhány olyan tartalomelőállító, akinek bár magas a nézettsége, mégsem kap pénzt a reklámbevételekből, és ez ellen nem tehet semmit. 

A bejelentés nagy port kavart a Youtube-közösségen belül is, a Youtube pedig megígérte, hogy folyamatosan figyelni fogják a visszajelzéseket, de bevezetik az újítást. 

Forrás: The Verge