A Huntsville-ben található Space Camp az egyik legmenőbb olyan tábor, amit az űrutazás és a csillagászat kedvelői választhatnak. A táborban gyerek és felnőtt csoportok is vannak, és a NASA szakembereinek segítségével tapasztalhatják meg, milyen egy bolygóközi küldetés, egy rakétakilövés vagy hogyan lehet új kolóniákat telepíteni. 

Ahogyan sok más múzeum és oktatási központ, úgy a Space Camp szokásos munkarendjét is megzavarta a koronavírus-járvány, olyannyira, hogy kérdésessé vált, hogy egyáltalán megmaradhat-e a tábor, miután a bevételeik kétharmada elmaradt. 

Aztán a tábor kedvelői elindítottak egy online gyűjtést, amit elkezdtek a közösségi oldalakon népszerűsíteni. A GoFundMe kampányban 1,5 millió dollárt, azaz 435 millió forintot kezdtek el gyűjteni, és talán még ők is meglepődtek, hogy alig 48 óra alatt több mint 500 ezer dollárt, vagyis a kitűzött cél harmadát gyűjtötték össze. 

A kezdeményezésnek sokat segített, hogy olyanok is megosztották, mint Elon Musk vagy Richard Branson, akik ugye eleve szívügyüknek tekintik a világűr meghódítását. 

Forrás: Forbes