A Facebook eddig is próbálta védeni a felhasználóit a csalók ellen, most még egyet (kettőt) lépett ebbe az irányba, már csak azért is, hogy védje a kiskorúakat.

Az egyik ilyen újításuk, hogy csetelés közben figyelmeztetnek, ha potenciálisan csaló az, akivel beszélgetünk, ezért aztán felugrik egy üzenet:

Itt ugye elmondják, hogy feltűnt nekik, hogy nem szokványos dolgot ajánl az egyik ember a másiknak, és figyelmeztet arra, hogy ne adjunk meg bankkártya-számot, és esetleg blokkolhatjuk is a felhasználót. Természetesen figyelmen kívül is hagyhatjuk a figyelmeztetést, pláne, ha tudjuk kivel beszélgetünk.

Ugyanígy figyeli a rendszer, ha egy felnőtt egy kiskorúval veszi fel a kapcsolatot, és olyan irányba megy a beszélgetés, ami a Facebook szerint nem helyes vagy legalábbis furcsa.

A másik biztonsági figyelmeztetés akkor jön fel, ha olyan ember próbálja felvenni velünk a kapcsolatot, akinek a neve feltűnően hasonlít egy másik ismerősünkére. Sok csaló ugyanis a nevek kavarodásából húz hasznot, és erre most figyelmeztet majd a Messenger is:

Állítólag ez a csalás annyira elterjedt, hogy kénytelen volt ezt meglépni a Facebook, és ezentúl meg fogja kérdezni, hogy biztosan a jó emberrel beszélünk-e.

Forrás: Social Media Today