Ahogy arról már többször írtunk itt a Marketing Morzsákon, minden szolgáltató ráment a csoportos videochat funkció bővítésére, vagy egyáltalán bevezetésre, ha nem volt egy adott platformnak. A Messengerbe is jön majd a Messenger Rooms, ahová sokkal több résztvevő csatlakozhat be, mint ahogy eddig lehetett videóbeszélgetni a Facebook szolgáltatásával. Eddig amúgy ez még nem jelent meg, de ez nem gátolta meg a Facebookot, hogy még egy újításról beszámoljon.

A Facebbook Csoportokban is be fogják vezetni ezt a még be sem vezetett Messenger Rooms lehetőséget. Sőt, nem csak a csoportokban, hanem eseményeknél is lehet majd indítani ilyen közös videochatelést. A Facebook azt mondta, hogy az adminok és a sima csoporttagok is indíthatnak ilyen videós chatszobákat, ahová maximum ötven ember csatlakozhat. Persze úgy is be lehet majd állítani a funkciót, hogy csak az adminok adhatnak rá engedély vagy egyáltalán indíthatnak ilyet.

A Facebook célja természetesen ezzel az, hogy minél többen elköteleződjenek az adott csoport mellett, ami meg ugye azoknak jó, akik mondjuk egy márka kommunikációját végzik így. Szóval jó lesz mindenkinek, de azt nem tudjuk még, hogy pontosan mikor.

Forrás: Social Media Today