Már mi is többször írtunk arról a leleplező Wall Street Journal cikksorozatról, ami miatt hetek óta magyarázkodik a Facebook. Az egyik súlyos állítás az volt, hogy a Facebook olyan információk birtokában volt, mely szerint az Instagram minden harmadik fiatalnál önértékelési gondokat okoz. Ők ezt nem hogy nem hozták nyilvánosságra, de nem tettek ellene semmit, sőt az ellenkezőjét bizonygatták. Válaszukban azt mondták, hogy az egy kiragadott dia volt egy prezentációból, amit teljesen más kontextusba helyeztek. Most pedig nyilvánosságra hozták a prezentációt, és magyarázatokat is írtak mellé. 

Közben a Wall Street Journal újságírói is nyilvánosságra hozták azokat a dokumentumokat, amikből dolgoztak. A Facebook továbbra is úgy gondolja, hogy az adatokat direkt félreértelmezte és félremagyarázta az újság, és valóban a magyarázatban egy olyan narratívát képviselnek, ami ha nem is az ellenkezőjét mondja, de szépíti a Wall Street Journal állítását úgy, hogy tulajdonképpen mindkettő végeredménye ugyanaz, vagyis hogy a fiatal lányok rosszabbul érzik magukat az Instagramtól. 

Annak eldöntését, hogy kinek van igaza, az olvasókra bízzuk. Az újság az adatokat úgy interpretálta, hogy a fiatal lányok, akiknek egyébként is problémájuk van a testükkel, 32 százalékban azt mondták, hogy az Instagram ront az önképükön. A Facebook értelmezése pedig tulajdonképpen az, hogy azonban az adatok azt jelentik, hogy azoknál ront az önértékelésen, akiknek egyébként is problémája van ezzel, és ott is csak minden harmadik lány mondta azt, hogy negatívabban ítéli meg magát az Instagram miatt. 

A közzététel másnapján állt a Facebook a kongresszus előtt, ahol arról kellett beszámolnia, hogyan hat a tinik mentális egészségére az alkalmazás. A beszámolók szerint nem úgy tűnt, hogy sikerült meggyőzni arról a jelenlévőket, hogy a Facebook mindent megtesz, hogy a fiatalok mentális egészségében inkább pozitív változásokat idézzen elő. 

Forrás: The Verge, BBC