Törökországban betiltották három közösségi oldal reklámtevékenységét, a Twitterét, a Periscope-ét és a Pinterestét, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség kedden.

A török Információs Technológiai és Kommunikációs Hatóság (BTK) november elején először egyenként 10 millió líra (mintegy 397,7 millió forint) figyelmeztető pénzbírsággal sújtott több közösségi portált. Majd miután az üzemeltetők további 30 napig nem tettek eleget a felszólításoknak, december elején újabb figyelmeztető pénzbüntetést róttak ki rájuk, akkor az előző összeg háromszorosát, egyenként 30 millió lírát (mintegy 1,2 milliárd forint).

A második büntetés után a YouTube és a TikTok, most hétfőn pedig a Facebook és az Instagram is bejelentette, hogy képviseleti irodát nyit Törökországban.

Mivel az előírások megsértése a Twitter, a Periscope és a Pinterest esetében újabb 30 nap elteltével is fennállt, betiltották törökországi reklámtevékenységüket. Az érintett közösségi portálok sávszélességét az ezt követő 3. hónap végén 50 százalékkal, végül további 30 nap után 90 százalékkal korlátozzák.

Azok a médiafelületek, amelyek képviseleti irodát nyitnak Törökországban, és teljesítik a kötelezettségeiket, a velük szemben kiszabott pénzbüntetés negyedét visszakapják, valamint az esetleges egyéb korlátozások alól is mentesülnek.

Recep Tayyip Erdogan török elnök július elején jelentette be, hogy kezdeményezi a közösségi média széles körű hatósági kontrollját, miután egyesek sértő megjegyzéseket fűztek az unokája megszületését bejelentő Twitter-üzenethez. A török államfő azt hangoztatta: elengedhetetlen, hogy keretek közé szorítsák a közösségi oldalakat, amelyeken elburjánzottak a hazugságok, a rágalmak, a személyiségi jogok elleni támadások, illetve a jó hírnév elleni „merényletek”. Erdogan azt is nehezményezte, hogy az alkalmazásokat ellenőrző globális cégek a nyugati országoktól eltérően Törökországban vonakodnak képviseletet nyitni. Hangsúlyozta: mindent meg fognak tenni azért, hogy a szóban forgó vállalatok jogi és anyagi kérdések rendezése érdekében kapcsolattartói irodát nyissanak az országban.

Forrás: MTI