„A Twitter-részesedések késleltetésével Musk piaci manipulációba kezdett, és mesterségesen alacsony áron vásárol Twitter-részvényeket” – ezt mondják azok a Twitter befektetők, akik beperelték Elon Muskot.
A befektetők szerint Musk 156 millió dollárt spórolhatott azzal, hogy nem hozta nyilvánosságra, hogy március 14-ig a Twitter több mint 5 százalékát megvásárolta, aztán pedig folytatta a vásárlást, mígnem hirtelen 9,2 százalékos részvényes lett, és ez a befektetők szerint manipulációnak számít. Musk ellen a hónap elején egyébként már amúgy is vizsgálatot indított az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC).
Említett befektetők szerint a Tesla részvényeinek esése súlyos veszélybe sodorta Elon Musk Twitter felvásárlási tervét. Az ok, hogy a részvényeit fedezetként elzálogosította amiatt, hogy biztosítsa a vállalat megvásárlásához szükséges kölcsönöket.
Forrás: 444