Itt a Marketing Morzsákon is írtunk a Twitter eddigi legnagyobb botrányáról, amit jóval túlmutat rajtuk. Nevezetesen hogy hekkereknek sikerült nagyon híres és nagyon gazdag emberek fiókját feltörnie, amire aztán pénzszerzési szándékkal ki is posztoltak. Még az a szerencse, hogy nem más volt a tervük, mert szélsőséges esetben akár háborút is kirobbanthattak volna országok között.

A Twitter természetesen most nyomozott, mi lehetett a hiba, és arra jutottak, hogy konkrét dolgozókat vettek célba, manipulálták őket, majd a nevükben léptek be a rendszerbe. Annyira jól ment a manipulálás (egész egyszerűen rávették őket, hogy adják ki az adatokat), hogy még a kétlépcsős azonosításaikon is túljutottak.

A Twitter azt állítja, hogy 130 fiókot érintett az ügy, ebből 45-nél tudtak jelszót módosítani és belépni posztolási céllal, nyolc fióknál pedig a fiók és tulajdonosa részletes adatait is megszerezték.